Mekkora méretű ágyneműre van szükség az óvodában?

Hamarosan óvodába megy a gyerkőc, de fogalmad sincs, hogy mekkora méretű ágyneműhuzatra lesz szüksége?
Mekkora méretű ágyneműre van szükség az óvodában?

Az egész család életében nagy változás, amikor a legkisebb tagot minden nap el kell vinni az intézményben és el kell tőle szakadni. Sok esetben ez az első olyan időszak, amikor a szülők és a lurkó először tölt el hosszabb időt egymástól, ami bizony a lelki felkészülés mellett egyebeket is igényel. Megosztunk pár tanácsot, amivel könnyebben mehet a kezdés!

Milyen textilekre van szükség az oviban?

Megkönnyíthetjük a kicsik számára a beszokást, ha olyan kiegészítők választunk ki nekik, amelyek örömmel töltik el őket. Egy vidám és puha huzat például remek megoldás, hogy úgy érezzék magukat, mintha otthon lennének.

Ha tehát már most óvodás korú a gyermek, esetleg ősszel menne először a kis barátaihoz okosdoni és fejlődni, akkor érdemes időben nekilátni a kellékek összeválogatásának. Ez az a kor, amikor már kinövik a jól megszokott babaágyat, ezáltal pedig új takaróra is szükség van. Ehhez mindenképpen itt az idő, hogy szétnézzünk a mintás textilek között.

Az óvodai ágyneműhuzat vásárlása nem nagy feladat, csak tisztában kell lenni a méretekkel. A különböző gyártók többféle anyaggal és mérettel dolgoznak, így eléggé bosszantó tud lenni, hogy hiába tetszik meg egy csodás darab, ha az nem passzol a takaróra. Online azonban nagyon könnyen találhatsz standard méreteket, amiket akár szettben is beszerezhetsz.

Az ágyneműhuzat mérete

Amennyiben nincs szükség komplett garnitúrára, akkor az alábbiakban érdemes gondolkodni:

- Takaró mérete 100x135 cm

- Párna mérete 40x60 cm

Ha egy kicsit nagyobb, az nem gond, de ne térjen el túlzottan, inkább keressük tovább a megfelelő mintát és színvilágot. Akad azonban olyan óvoda, ahol ágyneműt nem kérnek, csak huzatot, ezzel is spórolva számunkra. De valljuk be, szeretnénk, ha a gyerkőc a saját takarójában alhatna, aminek már megvan a saját illata, már megszokta a vastagságát és a fajtáját. Kapható azonban olyan textil is, ahol a huzat rá van varrva a paplanra, így akár egyszerre is moshatjuk őket. Mivel otthon is szükség van arra, hogy lecseréljük a babatakarót, így, ha az intézményben nem is kérik, attól még hasznát tudjuk venni.

Milyen anyagból készüljön az ágyneműhuzat?

A kisgyermekek számára azonban érdemes olyan anyagot választani, ami természetes és jól szellőzik. Könnyedén megfáznak abban az esetben, ha álmukban kiizzadnak, főként az óvodában, ahol utána azonnal mennek is az udvarra. A legjobb a pamutból gyártott változat, hiszen ezek szinte minden kritériumnak megfelelnek.

Összegezve

Elmondható tehát, hogy az alapkoncepció a 100x135-ös takaró és a 40x60-as párna. Bár sok gyártó eltér ettől, azért bőven van lehetőség óvodai ágyneműhuzat vásárlására. Érdemes pamutot választani, amely jól szellőzik és kényelmes is egyben.

Kapcsolódó cikkek

Lábkörömproblémákkal küzdesz? Van megoldás!

Lábkörömproblémákkal küzdesz? Van megoldás!

Körömgomba, deformált körmök, pikkelysömörös köröm – mind olyan problémák, amelyekkel nem merünk csak úgy elmenni a pedikűröshöz. Pedig a megfelelő szakember fájdalommentesen elhozhatja számunkra a gyógyulást és a tökéletes kezelést.

Mi az a kazein, és segíti-e az izomtömeg növelését?

Mi az a kazein, és segíti-e az izomtömeg növelését?

Ha növelni szeretnéd a fehérjebevitelt, a fehérjeporok kényelmes és viszonylag olcsó módja ennek.

Hogyan segíthető elő a mell ciszta felszívódása?

Hogyan segíthető elő a mell ciszta felszívódása?

A mell ciszta sajnos egyre több hölgy esetén jelentkezik napjainkban, így a téma nem is lehetne aktuálisabb.